Nemrég jelentkeztem egy GSO (GameStar Online) pályázatra, ahol játék érdeklődési kör, minél több teszt alapján belehetett kerülni egy komolyabb cikkírói körbe. Be is adtam a blogom, vagy inkább blogunkat a szerkesztő társammal, és mind a ketten a szerencsések közé kerültünk! Ezentúl (elvileg jövőhéttől), egy minisiteon fogjuk eme tevékenységünket folytatni, Ő Xbox, én PlayStation kategóriában. Mindketten kaptunk magunk mellé három társat, tehát négy emberes közösséggel fogunk minden nap új híreket, cikkeket, teszteket, egyebeket felrakni! Egyenlőre azonban ennél többet mi sem tudunk, a címekkel jelentkezni fogunk jövőhéten, addig is konzultálunk a csapattal. Feltett szándékunk, hogy ezeknek a bejegyzéseknek nagy részét (vagy mindet, kitudja) bemásoljuk ide is, persze csak amit a blog szerkesztősége ír, azaz Én, és jómagam.. mármint a társam!
Drukkoljatok, és reméljük mégtöbb látogató lesz mindenfelé, és persze több vélemény..!